Economia

Itt az újabb világválság? Bajban Kína

Az állam tőzsdei ralit akar. A befektetők beszállnak. Gyorsan nagyot emelkedik a tőzsde. Aztán nagyot esik. Az állam nem érti, mi történik.

Hatalmas menetelésen van túl a kínai részvénypiac, a Shanghai Composite index június közepéig egy év alatt közel 150 százalékot emelkedett. A részvénypiac szárnyalása mögötti érveket eben az anyagban foglaltuk össze, most csak röviden:

  • több lépcsőben végrehajtott monetáris lazítás,
  • tőzsdei tőkekövetelmények csökkentése,
  • sanghaji és a hongkongi tőzsde közötti “átjárhatóság” megteremtése,
  • selyemút projekt meghirdetése
  • kínai részvények esetleges bekerülése az MSCI globális fejlődő piaci indexekbe

A rali azonban június közepén kifulladt, a befektetők elkezdték adni részvényeiket, lassan már-már pánikszerű eladásokról beszélhetünk. Mostanra közel 1400 részvény kereskedését függesztették fel, és a mai kereskedés első felében további 710 esett limittel, így a kereskedés második felében a sanghaji és a sencseni tőzsdén forgó részvényeknek csupán a negyedével lehetett csak kereskedni.

Ráadásul a felfüggesztett részvények nagy része inkább a kisebb és közepes kapitalizációjú vállalatok papírjai közül kerül ki, az igazi nagyágyúkkal egész nap lehetett kereskedni, ezek árfolyama is nagyot esett ma, a PetroChina és a China Construction Bank 8,5, az Agricultural Bank of China és az ICBC közel 4,5 százalékot esett. 3 hét alatt több mint 3000 milliárd dollárnyi vállalatérték égett el a kínai tőzsdéken.
 tovább  teljes cikkre a portfolio.hu-ra. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!