Economia

Több ezer kárbejelentés érkezett a szerda délutáni vihar miatt a biztosítókhoz

A lakásbiztosításokban piacvezető Aegon Magyarországhoz közel 800 kárbejelentés érkezett, az ország középső részét sújtó vihar után. A kárigény közel 200 millió forintot tesz ki. A legtöbb kárbejelentés Budapestről, Pest megyéből és Székesfehérvárról érkezett.

IMG_5901
    

A K&H Biztosítóhoz eddig 360 kárbejelentést nyújtottak be, a károk értéke pedig – az első becslések szerint – mintegy 40 millió forintot tesz ki. Ennél a biztosítónál idén eddig a viharkárok miatti kifizetések átlagos összege 42 ezer forint volt.

A Generali biztosítóhoz délelőtt 10 óráig 1100 bejelentés érkezett, melyek összértéke meghaladja a 200 millió forintot.

Az Allianz Hungáriához pedig mint 800 bejelentés érkezett, az egy kárra jutó összeg 100 ezer forint. A szerdai vihar – az ügyfelek kárbejelentései alapján – elsősorban Veszprém, Fejér és Pest megyében, továbbá Budapesten okoztak kiemelkedő károkat.

A kárbejelentést legkésőbb 3 napon belül kell megtenni, és a további károk keletkezését meg kell akadályozniuk a biztosítottaknak – hívja fel a károsultak figyelmét a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft., amely az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy véli, ezúttal az átlagosnál több vitás eset lesz, amelyet hosszabban fognak vizsgálni az óvatosabb biztosítók.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!