Információink szerint a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a tavaly óta rendszeresen emlegetett TV2 fel(ki/be/meg)vásárlás helyett inkább egy saját közéleti kábelcsatornában gondolkodik, aminek neve ugyan még nincsen, de próbafelvételek már folynak a Mafilm Róna utcai székhelyén, ahol tök véletlenül a TV2 is lakik. A tévéről úgy tudjuk, hogy széles körnek szólna, inkább a 25 év felettiekre építene, és adása tulajdonképpen stúdióbeszélgetésekből állna, melyekben informátorunk szerint értelmes emberek beszélgetnének, vitáznának a nagyközönséget érdeklő témákról, igényes stúdióbelsőben, magas technikai színvonalon.
A tévének lenne hírműsora, sőt saját stábja is, amivel kiszállnának helyszíni riportokat is készíteni. Ennek alapján a tévé egyfajta hírtévé-variáns lenne, amiben nem a hard news és a híradások, hanem a beszélgetések vinnék a prímet. A projekt nagyon az elején tart még, és úgy tudjuk, Vajna még nem kötelezte el magát mellette, de a felvételeken ő is ott volt, azaz érdeklődése nyilvánvaló. A tévé előkészítését, a pilotfelvételek munkálatait az a György Bence irányítja, aki éveken át volt a TV2 hírigazgatója majd programigazgatója is.
György Bence neve az Origo egyik cikkében is felmerült, egy kormánypárti portál indulásával összefüggésben, amiről az Origo úgy tudja, a via.hu helyett a Habony Árpád-féle vonalon lesz egyfajta kormányszócső. Mi ezzel ellentétes információkat kaptunk a portálról, ami mögött nem a miniszterelnöki tanácsadóként aposztrofált Habony, hanem a TV2-től nemrég kirúgott Gábor László áll, aki állítólag külföldi befektetők segítségével indítaná be a portált.
A közéleti internetes lapok piacára belépő oldal azonban annyira kezdetleges állapotban van, hogy tulajdonképpen nem is létezik még, csak az elképzelés van meg, és az, hogy György Bence lesz a főszerkesztője, aki mellé valóban azok a jelenlegi TV2-s szakemberek érkezhetnek, akiket az Origo cikke név szerint is említ, azaz Turi Zoltán, Németh Róbert, Sándor Zsolt és Szász Tamás, a portál indulását informátorunk szeptember végére teszi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: