Economia

Így lehet Budapesten olimpia

Hamburg visszalépésével már csak három riválisa maradt a magyar fővárosnak a 2024-es nyári olimpia rendezéséért vívott harcban. Ezzel egyidőben a Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata, mely szerint támogatja Budapest törekvését és egy menetrendet is felvázolt a felkészüléssel kapcsolatban. A kormány támogatja Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottság… Tovább »

Több újítás is jön a biztosítások piacán

Az alacsony infláció, a háztartások pénzügyi mozgásterének bővülése, illetve az alacsony kamatkörnyezet átrendezte a megtakarítások összetételét: a betétállomány csökkent, a közép- és hosszú távú megtakarítások, köztük az életbiztosítások és nyugdíjbiztosítások esetében 2014-től megindult a növekedés – mondta el Kuruc Péter, a K&H Biztosító divízióvezetője a K&H szakmai rendezvényén. Kuruc Péter a biztosítási piaci tendenciáiból az… Tovább »

Nem a bankokon múlik a hitelezés

A gazdaság enyhén növekszik, de az utóbbi évek gazdasági nehézségeinek egyik máig tartó negatív hatása a lakossági és vállalati hitelezés volumenének drámai visszaesése – hangsúlyozta Hendrik Scheerlinck, a K&H vezérigazgatója a K&H szakmai rendezvényén. Véleménye szerint a magyar bankszektor hajlandósága és képessége is megvan arra, hogy hitelezzen, a probléma inkább az alacsony hitelkeresletben keresendő. Üdvözli… Tovább »

Autózni veszélyes

A jogosítvánnyal rendelkezők jelentős része kevesebb, mint 10 ezer kilométert vezet évente, és kifejezetten veszélyesnek tartja a közlekedést a hazai utakon – állapította meg K&H Biztosító közlekedés biztonságát feltérképező kutatása. Az emberek leginkább a tömegközlekedésben bíznak – a legbiztonságosabb közlekedési mód címét a vonat nyerte el -, miközben a közösségi közlekedés biztonságáról már nincsenek túlzottan… Tovább »

Visszafelé sült el a kormány fegyvere

Habár jókora ütést mért a hazai kiskereskedelmi piac szereplőire a vasárnapi boltzár, a legtöbben optimistán tekintenek a jövő évre – derült ki a Portfolio Property Investment Forum “retail” paneljén. A piaci szereplők szerint a legnagyobb probléma viszont továbbra is az, hogy 2010 óta gyakorlatilag nincs minőségi és mennyiségi fejlődés a bevásárlóközpontok kínálatában. Borbély Gábor, a… Tovább »

Idén október végén a teljes garanciaállomány 358 milliárd forintot tett ki

A várható hitelpiaci bővülésben fontos szerepe lehet a garanciakonstrukcióknak, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. friss adatai szerint idén október végén a cég teljes garanciaállománya 358 milliárd forintot tett ki, ami közel 12 százalékkal haladja meg a múlt év végi 320 milliárd forintos hasonló adatot – közölte a Garantiqa az MTI-vel. A garanciacég közleménye szerint a garanciaállományban… Tovább »

A Pénztárszövetség üdvözli az önkéntes pénztárak szolgáltatásait bővítő törvényjavaslatot

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) üdvözli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a nemzetgazdasági tárca által kezdeményezett törvénymódosításokat, amelyek elfogadása esetén a továbbra is változatlanul elérhető egyösszegű szolgáltatás mellett többféle pénztári járadékot is kérhetnek majd a tagok – közölte a Pénztárszövetség az MTI-vel kedden. A közlemény emlékeztet, hogy elkezdődött az Országgyűlésben a törvénymódosítás részletes… Tovább »

Megalázó helyzet állt elő – tiltakoznak a tanárok

Felháborodott levelet tettek közzé az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanárai, mert kihagyták őket a felsőoktatási béremelésekből, ami hatalmas aránytalanságokat szült az egyetemen – írja egy felhívás alapján a 444.hu. A Népszabadságban megjelent kiáltványhoz eddig 274 oktató csatlakozott a Karról. A levélben kijelentik, hogy annak örülnek, hogy “a doktori képzésre járó hallgatók ösztöndíja az első két évben… Tovább »

Nagyot nő a minimálbér jövőre? Már lefutott a tárgyalás?

Megkezdődtek a minimálbérről szóló tárgyalások a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között. Nem világos azonban, hogy miről egyeztetnek, hiszen a jövő évi költségvetést már elfogadták, az adótörvényekkel együtt. A Policy Agenda elemzése a tárgyalások végkimenetél latolgatta. A kutatóintézet emlékeztet, hogy a kormány már meg is mondta, hogy mennyivel számol a béremeléseknél, a kabinet… Tovább »

Hasít a Henkel

Az árbevétel 8,4 százalékkal 4,590 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,2 százalék)•    Az üzemi eredmény* 12,3 százalékkal 778 millió euróra nőtt•    Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,5 százalékponttal 16,9 százalékra emelkedett•    Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 11,1 százalékkal 1,30 euróra nőtt•    Erős, 6,5 százalékos szerves árbevétel-növekedés a fejlődő piacokon „A tartósan nehéz piaci környezet ellenére a… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!