Az alacsony infláció, a háztartások pénzügyi mozgásterének bővülése, illetve az alacsony kamatkörnyezet átrendezte a megtakarítások összetételét: a betétállomány csökkent, a közép- és hosszú távú megtakarítások, köztük az életbiztosítások és nyugdíjbiztosítások esetében 2014-től megindult a növekedés – mondta el Kuruc Péter, a K&H Biztosító divízióvezetője a K&H szakmai rendezvényén.
Kuruc Péter a biztosítási piaci tendenciáiból az alábbi főbb gondolatokat emelte ki előadásában:
- 2010 óta háztartások jövedelme folyamatosan nő, azonban a rendszeres díjbevétel ezt a tendenciát nem követi, 2011 óta először 2014-ben indult növekedésnek.
- A háztartások jövedelmét összehasonlítva a rendszeres élet díjbevételekkel az előadó elmondta, hogy a válságot követően kinyílt egy olló, ami azóta sem csukódott be. Ennek oka lehet, hogy a disztribúciós kapacitások jelentősen csökkentek, emellett a háztartások jövedelmi helyzetük javulásával inkább az elhalasztott igényeiket elégítik ki és csak ezt követően jönnek a hosszú távú megtakarítások.
- Ma az életbiztosítások alapvetően megtakarítási biztosítások, pozitív tendencia látható az életbiztosítások tranzakciós egyenlegében (2013-ban és 2014-ben már meghaladják a befizetések a kifizetéseket). Az első három negyedév után 2015-ben 20 milliárd forintnál tart az életbiztosítások tranzakciós egyenlege.
- A biztosítási piac további növekedését vetítik előre a háttérindikátorok várható alakulása, Kuruc Péter óvatos, legfeljebb 5%-os növekedést vár minden szegmensben (a kgfb-t leszámítva) a következő pár évben.
Az előadó elmondása szerint a biztosítások környezete egyértelműen a transzparencia irányába mutat, ehhez kell igazodniuk a jövőben a biztosítási termékeknek is. Kuruc Péter szerint jövőre is az ügyfél lesz a termékfejlesztés középpontjában, ugyanebbe az irányba mutatnak a fogyasztóvédelmi irányelvek ás elvárások változásai is. Kiemeli ugyanakkor, hogy a komplex biztosítási igényekre továbbra is csak komplex termékek tudnak választ adni. Így például a vállalati és unit linked biztosítások esetében hosszú távon is kiemelt szerepe lesz a személyes értékesítésnek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: