A 17 milliárdért államosított, aztán nulla forintos eladási árral meghirdetett MKB-ról kérdezte a Portfolio az MNB-ből átigazolt Balog Ádámot, az új vezérigazgatót.
Balog Ádám szerint a 17 milliárdos bukás működtetése nemzetgazdasági érdek volt. Arról nem beszélt, hogy miért ne adhatták volna el olcsóbban piaci vevőnek a több százmilliárdos veszteséget összehozó, és egyébként ezzel együtt is működő MKB-t
Üzleti titokra hivatkozva nem árulta el Balog, hogy összességében mekkora veszteséget vett át az állam. Arról is kérdezték, hogy kiknek tervezik eladni, Lázár János ugyanis korábban arról beszélt, hogy ők magyaroknak akarják odaadni a bankot. Balog erről annyit mondott , hogy akár feldarabolva is szétszórhatják a bank egyes részeit, több kisebb-nagyobb külföldi és magyar érdeklődő is van szerinte.
Az MKB körüli huzavona miatt érezhető számú ügyfél elhagyta a bankot, Balog szerint ez “néhány százaléknyit” jelent és már stabilizálódni látszik az ügyfélszám.