Economia

Tüzek és betörések az ünnepek alatt is

Az év utolsó hónapjában jellemzően megugrik a káresemények száma, a leginkább betörésekkel és tűzesetekkel kapcsolatos károk következtében 1151 lakásbiztosításhoz köthető kárbejelentés érkezett a K&H biztosítójához decemberben. Csak az év utolsó hetében, tűzesetek és betörések miatt 27 kárbejelentés érkezett a társasághoz, ezek átlagos kárértéke pedig 72 ezer forint volt.  

Ahogy az év közepén a viharkárok voltak a fókuszban, az év végén is megugrik a káresemények száma. A K&H biztosítójához decemberben 1151 lakásbiztosításhoz köthető kárbejelentés érkezett. A legtöbb bejelentés betörésről és tűzesetről szólt. Összesen 59 millió forint értékben nyújtottak be kárigényt a társasághoz, így az átlagos kárösszeg 60 ezer forintra rúgott. Karácsonykor sokan utaznak vidékre vagy külföldre rokonokhoz és barátokhoz, így a betörések száma, illetve a helytelenül, nem elég elővigyázatosan használt izzók, gyertyák miatt a lakástüzek száma is emelkedik.

„Bár a teljes idei évre vonatkozó adatok még nem állnak rendelkezésre, a nagyságrendi adatok már láthatóak” – mondta Kaszab Attila, a K&H biztosítójának vezérigazgató-helyettese, nem életbiztosításért és működésfejlesztésért felelős vezetője. Az év első tizenegy hónapjában a K&H biztosítója közel 1 milliárd forintot fizetett ki lakásbiztosításokra, mintegy 20 ezer esetben.

Az átlagos kárösszeg 50 ezer forint volt, ami mintegy 8 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakban feljegyzett 46 ezer forintos összeget. Kaszab Attila szerint az átlagos kárösszeg markáns emelkedése a viharkárokkal magyarázható.

A lakásbiztosítási piac helyzetéről és a kilátásokról szólva a szakember azt mondta: a piacon egyre nagyobb a verseny, de érezhető az ügyfelek minőségi szolgáltatás iránti igénye. Hosszabb távon a lakásbiztosítási piacon a fiatalok lakásvásárlása jelentheti az egyik növekedési pillért. A következő években a lakáshitelezés felfutásával az új lakások piacának élénkülése szintén hozzájárulhat a piaci növekedéshez. Kiugróan jelentős drágulásra azonban ebben az esetben sem kell számítani – tette hozzá Kaszab Attila. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!