Hagyományos eszközökkel nem fogunk tudni olyan béremelkedést elérni, ami a fiatalok hazacsábításához és a fogyasztás növekedésének megalapozásához kell, így lehet, hogy itt megint kreatív megoldásokra lesz szükségünk – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitóján csütörtökön, ahol Varga Mihály és Matolcsy György is felszólaltak. A kormányfő elárulta: terveik szerint a Brüsszel által beszántott cafeteria rendszerét egy “nyílt kettős bérrendszer” váltja majd fel, úgy, hogy lényegében “készpénzesítik” a cafeteria összegét. A bérnek ez a része ugyan nem számít majd bele a nyugdíjba, de “minden hónapban megérkezik”.
Három komoly veszély van, amivel szembe kell néznünk:
- Saját magunk: a rendszerváltozás óta 2014 volt az első olyan választási év, amikor a pozitív egyensúlyi folyamatok nem törtek meg. Arra kell törekedni, hogy 2018-ban is azt érezzék a politikusok, hogy osztogatás nélkül is van esélyük hatalmon maradni. Orbán kiemeli: azért vannak most előttünk a lengyelek, mert az elmúlt 25 évben nem volt komoly hiba a gazdaságpolitikájukban, velük szemben mi “tökkelütöttek” vagyunk.
- Menekültkérdés, népvándorlás: alá tudja ásni az eddig elért eredményeket, ezért a legfontosabb az ezzel szembeni védekezés.
- Az Európai Unió stagnálása: ezt nem tudjuk elhárítani, csak alkalmazkodni hozzá. Nem lehetséges a fiskális unió, adóunió létrehozása, hiszen ha ez magába foglalja az államadósságok és a bankrendszerek közösségiesítését és nyugdíjalapok mögötti fedezeteket, akkor ezt a pénzügyi terhet a német gazdaság nem tudja vállalni. Éppen ezért Orbán szerint az “európai projekt” várhatóan a következő években is elakadt marad majd.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: