Forradalmi változást lengetett be januártól Orbán

Hagyományos eszközökkel nem fogunk tudni olyan béremelkedést elérni, ami a fiatalok hazacsábításához és a fogyasztás növekedésének megalapozásához kell, így lehet, hogy itt megint kreatív megoldásokra lesz szükségünk – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitóján csütörtökön, ahol Varga Mihály és Matolcsy György is felszólaltak. A kormányfő elárulta: terveik szerint a Brüsszel által beszántott cafeteria rendszerét egy “nyílt kettős bérrendszer” váltja majd fel, úgy, hogy lényegében “készpénzesítik” a cafeteria összegét. A bérnek ez a része ugyan nem számít majd bele a nyugdíjba, de “minden hónapban megérkezik”.

Három komoly veszély van, amivel szembe kell néznünk:

Címkék: , , ,
Tovább a blogra »