A pénzintézet egy Belgiumban és Csehországban már nagy sikert arató, Magyarországon úttörőnek számító kezdeményezést indít el. A K&H: üzletet ide! program egyrészt a lakossági igények összegyűjtésével kívánja támogatni a vállalkozásokat, de ezen felül lehetőséget ad arra is, hogy az ott élők szűkebb és tágabb lakókörnyezetük fejlődésének akár közvetlen alakítói is lehessenek. A koncepció lényege, hogy az ország különböző térségeiben az ott lakók szavazhatnak egy interaktív, online felületen arról, milyen üzletet, boltot, szolgáltatást látnának szívesen a közvetlen környezetükben. Az uzletetide.hu felületen gyorsan, személyes adatok megadása nélkül lehet ötleteket adni.
„Abban bízunk, hogy ezzel a Magyarországon egyedülálló kezdeményezéssel érdemben tudjuk segíteni a helyi üzleti élet fokozódását, a hazai kis- és közepes vállalkozások pedig inspirációt és támogatást kaphatnak vállalkozásuk bővítéséhez, továbbfejlesztéséhez. Másrészt úgy gondoljuk, hogy a K&H: üzletet ide! programja kiváló lehetőséget nyújt mindenki számára, hogy saját környezetét még jobbá tegye” – mondta Martin Jarolim, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
Segítség a vállalkozásoknak: üzleti iránytű és üzleti környezeti index
A pénzintézet várakozásai szerint a 2016. szeptember 5-én induló program, melyet hosszú távra terveznek, felkelti a kis- és közepes vállalkozások érdeklődését azzal, hogy valódi üzleti lehetőségeket tesz számukra láthatóvá. Ezen túlmenően a K&H az interaktív felületen a vállalkozások számára a sikeres üzleti aktivitáshoz fontos információkat is elérhetővé tesz. Az úgynevezett K&H üzleti környezeti index például az egy-egy vállalkozás számára fontos, KSH statisztikai adatok saját módszertani feldolgozásával segít eligazodni a térség gazdasági-demográfiai jellemzőinek vonatkozásában. Míg a szintén az üzletet ide! programhoz kapcsolódó K&H: üzleti iránytű elkészítésével a pénzintézet település szintre lebontott adatokkal/információkkal kívánja segíteni a vállalkozásukat fejleszteni vagy bővíteni kívánó kkv-kat.
Lenne rá kereslet
A K&H: üzletet ide! program indulása kapcsán a pénzintézet felmérést is készített a lakosság körében, amely során többek között arra kereste a választ, hogy a megkérdezettek milyen üzletet hiányolnak a leginkább, milyen szolgáltatásokból a legnagyobb a kínálat, mik a legfontosabb szempontok egy új szolgáltatás vagy bolt kipróbálásakor.
A kutatás szerint a magyarok közvetlen lakókörnyezetében egyébként leginkább élelmiszerboltok, zöldségesek és fodrászüzletek találhatóak. A válaszadók 83-90 százaléka mondta azt, hogy van a közelében ilyen üzlet. Jól el van látva Magyarország kávézóval, cukrászdával, fagyizóval is: a válaszadóak 74 százalékának a közelében van ilyen. Akiknek a közelében nincs, azoknak a 33 százaléka viszont biztosan vásárolna ott. Főleg a fiatalok körében volna a legnagyobb igény az utóbbi szolgáltatásra.
Az előzetes felmérésből az is kiderül, hogy a válaszadók mindössze 10 százaléka gondolja úgy, hogy gyakran jönnek létre új vállalkozások a közvetlen lakókörnyezetükben. Csak 25 százalék gondolja azt, hogy a lakókörnyezetében meg tud vásárolni minden szükséges terméket és szolgáltatást. 44 százalékuk szívesebben vásárol a közelében lévő boltokban, és 21 százalékuk akár magasabb árat is hajlandó fizetni, csak közelebb legyen a bolt hozzá.
A K&H kutatása a keresletet is felmérte, vagyis azt, hogy milyen üzletekbe járnak, és milyen szolgáltatásokat vesznek igénybe rendszeresen az emberek. A megkérdezettek 22 százaléka vesz igénybe fitnesztermet, ezzel a vizsgált szolgáltatások és üzletek közül ez volt a legnépszerűtlenebb. A mosodákra is visszafogott az igény: a válaszadók 24 százaléka veszi igénybe rendszeresen. A legnépszerűbbek ebben az összevetésben a pékségek és a zöldségesek, amelyekbe a válaszadók 93, illetve 91 százaléka jár rendszeresen és ezekből elsősorban a közvetlen közelben lévőket látogatják a vásárlók.
Emelkedő pályán a kkv-hitelezés
“Miközben a teljes vállalati hitelezés 2015-ben éves szinten 4,3 %-kal csökkent, addig a kkv-szektor hitelezése 3,6 %-kal nőtt ugyanezen időszak alatt. Ennél is jobb eredményt ért azonban el a K&H kkv üzletága, hiszen a szektor növekedését több, mint kétszeresen felülmúló, 7,7 %-os hitelállomány-növekedést tudunk felmutatni.” – emelte ki a szakember.
A K&H Bank előrejelzése szerint az alacsony kamatkörnyezet, a bővülős lakossági kereslet miatt a következő időszakban tartósan fejlődő pályán maradhatnak a magyar kkv-k, ezáltal egyre nagyobb mértékben járulhatnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez.
Az K&H: üzletet ide! program keretében a Bank arra számít, hogy a jövő év végéig mintegy 45 ezer látogató keresi majd fel az interaktív felületet, és 5000 üzleti ötlet (jelenleg is van már több mint ezer) születik meg.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: