Economia

Próbára tette a lakásokat a január

Idén január első felében 20 százalékkal több lakásbiztosítási káresemény történt, mint egy évvel korábban – közölte a K&H Biztosító. Az átlagos kárérték 50 ezer forintra rúgott. A K&H szakértői figyelmeztetnek arra, hogy a legbiztosabb megoldást a jól összeállított lakásbiztosítás jelentheti. A megszokottnál több, mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz az év eleje óta,… Tovább »

Az UNICEF 3,3 milliárd dollár gyűjtését kezdeményezi

48 millió, a világ legszörnyűbb konfliktusaiban és humanitárius katasztrófaövezeteiben élő gyermek helyzetén szeretne javítani az UNICEF 2017-ben. A nemzetközi segélyszervezet szerint Szíriától Irakon át Jemenig, Nigériától egészen Dél-Szudánig a gyermekek közvetlen támadások célpontjai: otthonaik, iskoláik és közösségük romokban hever, reményeik és jövőjük bizonytalan. Összességében minden négy gyermek közül egy él konfliktus vagy katasztrófa sújtotta országban…. Tovább »

Napi több mint 800 millió forintot költöttek a bankkártyákkal

Rákaptak a bankkártyázásra a K&H ügyfelei. Összesen 245,5 milliárd forintot költöttek a múlt év első tíz hónapjában, ami 27 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Az érintőkártyák jelentik a slágert – írja a PénzGuru. Számottevően nőtt a múlt évben a bankkártyás tranzakciók száma a K&H-nál – közölte a bank. 2016 első tíz hónapjában a kártyákkal lebonyolított… Tovább »

Nyugdíj helyett munka!

Mindössze 22 százalék azoknak az aránya, akik rendelkeznek nyugdíjcélú megtakarítással, holott 78 százalék a jelenleginél rosszabb vagy sokkal rosszabb életszínvonalra számít az aktív évek után. Egyre többen gondolják úgy, hogy nyugdíjas korukban is dolgozni fognak – írja a PénzGuru.   Alapvetően borúlátóak nyugdíjas éveik tekintetében a magyarok. A K&H biztos jövő index kutatás alapján a… Tovább »

A Garantiqa tavaly 346 milliárd forint összegű új garanciát vállalt

Tavaly összesen 414 milliárd forint összegű új hitelhez mintegy 346 milliárd forint összegű garanciát nyújtott a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank csoport tagja, a hitelek és a garanciaállomány éves szinten 33 százalékkal nőtt. A cég MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Búza Évát, a társaság vezérigazgatóját, aki az adatokról elmondta: a 346 milliárd forintos kezességvállalás… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!